Egy bizonyos ponton logikusan merülhet fel bárkiben a kérdés, hogy minek menjek el pszichológushoz, ha ott van a legjobb (vagy legalábbis egyik) barátom, aki úgyis meghallgat?
Persze, vannak aktuális problémáim, a főnök így, az asszony úgy, a gyereknek meg pofon kéne, nyomasztanak is kutyául, de hát ott a Béla! Vagy legyen inkább ott a Juli, női szereplőkkel életszerűbb a vízió (főnök így, ember úgy, a gyereknek meg cipő kéne); kényszerítő maszkulin belső nyomásának engedve Béla egyébként is a harmadik mondat környékén szinte észrevétlenül a gólösszesítő táblázatok részletezése felé szokott terelődni.
De Juli más! Juli csodás! Juli elkötelezett, kitartó, nagybetűs Igaz Barát, akinek a Starbucks egyik koffeintől vibráló zugában jó két és fél órája szünet nélkül beszélek. Nekem a szájizmaim, neki a feje kezd görcsölni – mondja, elnézést, puszi-puszi, holnap mindenképp folytassuk. Ez az első összetett mondat, amit ma hallok tőle, fel is tűnik, hogy kicsit be van rekedve. Na mindegy, holnap ugyanitt ugyanekkor, két óra után, negyed négy körül, Juli a kávéba Bourbont kér, én a saját jéghideg, ezidáig érintetlen feketémet egy kortyra lehúzom, hú, de ki voltam száradva. Juli!! Te igazán csodás vagy, imádlak, gyere ide! És amúgy hogy vagy? – kérdezem már kint az utcán, miután megtörtént a sapka, sál, puszi, illő búcsú. Csak félig fordul vissza, úgy mondja: „Jól-jól”, én pedig, a másik Igaz Barát megnyugszom, és egy egész teljes pillanatig tisztán örülök a boldogságának. Még ebben a kritikus helyzetemben is szívemen viselem a sorsát, én, a megtört lélek, pontosan körülírt definíciómat vélhetném felfedezni a Wikipédián az altruista szócikknél.
Három hónap múlva, mikor Juli már ismét szóba áll velem (Coffeeshop Company, a Starbucks-tól liftezik a gyomra), újságolom neki, hogy pszichológushoz járok, és hogy bocsásson meg, mert a nyomás alatt összetévesztettem a szerepeket. És valóban, a baráti kapcsolat egy másfajta elköteleződés, melyben mindkét fél úgy érzi, hogy szükségletei vannak. Nem torzulhat egyoldalúvá a kapcsolat olyan szélsőséges mértékben, amilyen tisztán a másikra figyelést, a vele való foglalkozást egy terápiás együttlét képes felajánlani.
Egy terápiás kapcsolatban én, a pszichológus kristálytisztán rád fókuszálok, a te szükségleteidre, mindarra, ami számodra jelentőséggel bír. Bármilyen problémára, amiről csak beszélni akarsz. Sőt, egy személyközpontú szemléletű kapcsolatban még inkább arra a személyre irányul a figyelmem, aki a felszíni működés mögött, mélyebben vagy. Egy „valódibb”, „igazabb” éned felé. Aki nagy valószínűséggel általad is csak töredékesen ismert, és akiben kiaknázatlan potenciálok, felszabadulni vágyó energiák lappanganak. Így válik furcsa módon a terápiás kapcsolat sokkal élesebbé és intenzívebbé egy baráti kapcsolatnál. Minőségének különlegessége semmi mással nem összehasonlítható.
Aki akar tőlem valamit, az sosem láthat igazán, annak sosem merünk megnyílni teljesen. Egy kétoldalú kapcsolati szerződésben óhatatlanul figyelembe kell vennünk a másik vágyait. Ennek az „elvárásnak” az ellentéte a pszichológus felől érkező feltétel nélküli elfogadás a rogersi személyközpontú szemléletben. Anyám jó fiút akar, a feleségem meg azt, hogy ne kártyázzam el a fizetést. Anyám soha nem fogja akarni igazán megismerni azt a komplex személyiséget, aki az ő értékrendszere szerint részben „rossz” is, a feleségem pedig nem akarja tökéletesen megérteni a késztetésem alapjait, mert a család túlélésének szempontjából fontosabb, hogy hozzam haza a pénzt, és közben vegyek tejet.
Legnagyobb őszinteségemmel és szeretetemmel javaslom mindenkinek, Neked, hogy gyere, gyere most, és próbáld ki a változásnak, növekedésnek ezt a nagyon erőteljes klímáját, amit két ember tiszta kapcsolatának ez a ritka lehetősége tartogat számodra. És hagyjuk végre fellélegezni a Julikat és Bélákat...